Szávay Ágnes honlapja
Támogatóink:

Alba Volán SC

Magyar Jégkorong Szövetség

Suzuki Hollós
Hírek » Klub
Győzelem után vereség a Straubing ellen
2010-02-18 |
Tegnapelőtt este a Hannoveriek 2:3-ra kikaptak a Tigrisektől hazai pályán, az olimpiai szünet előtti utolsó meccsükön. 3895 szurkoló előtt a Skorpiók két alkalommal is megszerezték a vezetést, a vendégeknek azonban a harmadik harmadban sikerült fordítaniuk, és megszerezték a 3 pontot.


A két nappal korábban játszott mérkőzéshez képest Hans Zach csapatában három változás történt. Ugyan Festerling és Herperger továbbra is sérültek voltak, Vikingstad pedig az olimpián játszott, André Reiss, Baumgartner és Janzen visszatértek a csapatba.

Az első játékrészben azonban két másik játékos állt a középpontban. Az első percekben nem történt semmi figyelemreméltó, nemsokára azonban Tino Boos és Ryan Ramsay gondoskodtak az izgalomról – aminek következtében mindketten 2+2+10 perces büntetést kaptak. Az irányítást ezután a hazai csapat vette kézbe, és nemsokára megszerezték a vezetést – kihasználva az emberelőnyt (ezúttal Wilhelm szabálytalankodott) - Dolak mesteri passza után Kathan lövését a vendégek kapusa nem tudta hárítani. A vezetés birtokában a hazaiaknak egyszerűbb dolguk volt, habár a Tigrisek többször is kemény védekezésre kényszerítették őket – végül az első harmadban maradt a szoros 1:0 annak ellenére, hogy a hazaiak az utolsó perceket emberhátrányban töltötték.

A középső 20 perc színvonaltalan játékot hozott kevés helyzettel. A Skorpióknak a harmad közepén volt egy pár perce, mikor fellendült a játék, ekkor emberelőnyben Sascha Goc kétszer is bevehette volna Mike Bales kapuját, ő azonban mindkét lövést hárította. A másik oldalon is akadtak helyzetek, Travis Scott viszont ezúttal is remekül védett – egy kivétellel: a 36. percben egy rést hagyott maga és a kapufa között, és Maloney lövése pont ezt az utat találta meg - így a küzdelem újra nyílttá vált.

Az utolsó harmad elején a Skorpiók még 70 másodpercig emberelőnyben voltak, de ezt nem tudták kihasználni – csak mikor egy másik ellenfél is a kispadra került, tudtak újra előnyhöz jutni: Brimanis és Dzieduszycki passza után Tino Boos szerezte meg ismét a vezetést. Nem örülhettek azonban sokáig, hiszen sorozatos hibáik következtében René Röthke fél perccel később belőtte csapata második gólját. A Skorpiók ezután megtorpantak, a vendégek pedig ezt kihasználva – Mapletoft egy fantasztikus szólóval megkerülte a Skorpiók védelmét, és bevette Travis Scott kapuját – az állást 2:3-ra változtatták, 3 perc alatt megfordítva az eredményt.  David Wolf, aki a harmadik gólt megelőzően hibázott, a gólt követően „bosszút állt” – szabálytalankodása újabb 2+10 perces büntetést ért. És bár a Tigrisek egyértelmű előnyben voltak, a hazaiak nem adták fel – az utolsó 4 percet védő nélkül játszották végig, de Mike Bales-t így sem tudták legyőzni. A 3 pont így a vendégeké lett, melyek - tekintettel a rájátszásokra - a hazaiaknak nagyon fontosak lettek volna.

A Hannoveri csapat változatlanul a 6. helyen áll a tabellán. Egy másfél hetes pihenő után, 27.-én (szombaton) délután a Regionális Liga AllStars csapata ellen lépnek pályára, majd visszatérve a bajnokságba, március 2.-án a Frankfurti Oroszlánokat fogadják.

Hannover Scorpions – Straubing Tigers 2:3 (1:0, 0:1, 1:2)

Gólok: 1:0 Kathan (Dolak, Cottreau - 13:37 perc – 1. harmad), 1:1 Maloney (Mapletoft, Trew - 36:11 perc – 2. harmad), 2:1 Boos (Dzieduszycki, Brimanis - 44:50 perc), 2:2 Röthke (Mapletoft, Trew - 45:18 perc), 2:3 Mapletoft (Trew, Maloney - 48:07 perc – 3. harmad)









Szólj hozzá

név:     jelszó:
| Regisztráció


SZUPER LEVENTE OLDALA ELKÖLTÖZÖTT!! ÚJ ELÉRHETŐSÉG, ÚJ DESIGN:  www.SZUPERLEVENTE.hu .
A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG AJÁNLÁSÁVAL ÉS TÁMOGATÁSÁVAL!
A Hannoveri csapat 13:0-ra nyert a Regionalliga Allstars ellen tegnap. A Lenny Soccio Ice & Event Centerben Matt Dzieduszycki, Adam Mitchell, David Wolf, Ben Cottreau 2-2, Martin Hlinka, Niki Mondt, Sachar Blank, André Reiss, és Marvin Krüger 1-1 góljával legyőzték a Bajnokság válogatottját.
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8
Copyright YOP Management & Marketing Kft. ® 2008